Az Omega Testamentum az Adyban tarol

Februárban az Ady Endre Művelődési Házba jön az Omega Testamentum, a zenei anyag változatlan, a felállás most egy picit más

Omega Testamentum

Február elején a legendás Omega együttes zenei anyagát feldolgozó Omega Testamentum látogat az Ady Endre Művelődési Házba, a zenekari felállás most egy picit más. A koncert Debreczeni Ferenc "Ciki" és zenekara tisztelgése az Omega életművének. Sajnos az eredeti Omegából három tag, Kóbor János, Benkő László és Mihály Tamás már elköltöztek a földi világból, Molnár György pedig súlyos betegségei miatt nem tud fellépni, de az 51 éve Omega tag és szerzőtárs, Debreczeni Ferenc méltó módon állít emléket ennek a hatalmas zenei örökségnek. Új zenekart szervezett Omega Testementum néven. A célja pedig nem más, minthogy koncertről-koncertre hordozza az Omega zenei örökségét. Egyedülálló ez a klubturné, hiszen az "Omega Testamentum" produkció fellépése során az eredeti Omega együttes zenei anyagát adja elő és a legfőbb célja talán az, hogy emberi közelségből ismerhessük meg ezt az igazán kiváló zenészekből álló formációt. De nemcsak a főattrakció, hanem a Stula Rock zenekar is - aki ezen az estén előzenekarként funkcionál - olyan neveket vonultat fel, mint a Mobilmánia egykori tagját, Molnár"Stula" Pétert. Nem véletlen hogy stílusuk a gitár, zongora alapú klasszikus hard-rock, de elkalandoznak más zenék felé is. Február 10-én, szombaton este 8 órakor mindenkit várunk az Adyban! Gyertek el!